A Nap útja a lelkünk csillagösvénye

-asztrozófiai kalandozás a Világegyetemben-

Az ősi bölcselet szerint a Nap útja mutatja szimbolikusan az emberek lélekfejlődésének stációit. A Nap látszólagosan körben halad a Föld körül ezen a csillagösvényen, ami a hagyomány szerint a Kossal kezdődik, és a Halakkal zárul. Egy ilyen ciklus magában foglalhatja egy egész emberi életöltő állomásait, vagy kisebb életszakaszok, cselekmények folyamatát. A csillagbölcselet arra buzdít, hogy mindenkor a legjobbra törekedjünk, az isteni minőségek elsajátítására. Magasnak tűnik a mérce, ám a több ezer éves tanítás, és a csillagok sugárzó sugallatai elérhetővé teszik a nemes emberség kialakítását önmagunkban. 

A bölcsek megfigyelték, hogy az emberi történések dinamikájának van egy ismétlődő koreográfiája. Ez mindig lejátszódik az események kezdetétől a végéig. Jelképesen a Nap útjával mutatják be ezt nekünk.

Például azt, hogy milyen energiát, szellemiséget hordoz magában valaminek az elkezdése, azt a Kos csillagképpel mesélik el nekünk, hogy érthetőbbé váljék. A Kos tüzes, az új ötletek hordozója, és a tettrekészség erejét hordja magában. Amikor új ötletünk támad, amit szeretnénk megvalósítani, akkor ezekkel az energiákkal rendelkezünk, és a benne rejlő képességek mibennünk is aktívak ilyenkor. Ha esetleg hiányzik, akkor megfelelő személyiségfejlesztő módszerrel (pl. meditáció, jóga, sport stb.) aktivizálhatjuk magunkban ezeket.

Nem csak azt mérhetjük fel, hogy egy-egy stációban milyen lehetőségeink vannak, hanem előre tudhatjuk a következőt, és fel tudunk rá készülni.

Ma már a kérdéses helyzetekben tudom, honnan kaphatok választ. Én a család- és lélekállítás, az asztrozófia és a meditáció eszközeit használom. Mindenkinek érdemes megtalálnia a számára hatékony módszereket.

Fényes utat kívánok!

 

Email

kozpontom@gmail.com

telefon

20 260 4692